Informatika házi

Márciusi ifjak

 

 

Apja vallásos lengyel zsidó családból származott, az üldözések elől menekült Magyarországra, 13 éves korában éjjel vándorolva és nappal az erdőkben meghúzódva jött át Lengyelországból Magyarországra. Orvos lett, s írt egy magyar nyelvű művet a Tetszhalálról, amely Klauzál Gábortámogatásával jelent meg. Ezenkívül magyar remekírókat fordított héberre: a Szózat és néhány Petőfi-vers is tőle jelent meg egy mainzi héber szaklapban. 1864-ben halt meg Nagy-Abonyban. Ágai apai nagyapját és annak bátyját, mivel Ponjatovszky hívei voltak, Szibériába hurcolták, és ott vesztek el.

Ágai 4 éves koráig OrahovicánEszék mellett nevelkedett és csak horvátul beszélt, majd az apja Pécelre költözött, és itt ő is megtanult magyarul. Itt és később Nagyabonyban végezte az elemi tantárgyakon kívül az első két gimnáziumi osztályt, a harmadikat Kanya Pál és Tavassy Lajos keze alatt a pesti ág. hitv. evangélikus gimnáziumban, majd a pesti piaristáknál tanult, végül a nyolcadik gimnáziumi osztályt Nagykőrösön végezte el. Orvosi tanulmányokat folytatottBécsben, majd beutazta egész EurópátÁzsia és Afrika egy részét, eközben elsajátította a nyugati nyelveket.

 
Ágai Adolf volt a legfiatalabbmárciusi ifjú, 12 évesen ott volt a forradalmi tömegben

1848. március 15-én hihetetlenül fiatalon, ő lett a legfiatalabb márciusi ifjú, 12 évesen tüntetett a forradalmi tömegben. Vasvárit követte a Nemzeti Múzeumhoz, aztán a tömeggel együtt indult át Budára, hogy fegyvert szerezzen, de nem volt nála egy pengő a hídpénzre, ezért nem tudott átmenni Pestről Budára. Így aztán hazament és édesanyja ebédjét falatozva befejezte a forradalmat. Ágai később többször is megírja emlékeit erről a napról. [1] Írói pályáját 1854-ben Antoinette című eredeti beszélyével kezdte meg aHölgyfutárban. Ezután bécsi leveleket írt szintén a Hölgyfutárba (185457) és aVasárnapi Ujságba (185781). Ezenkívül írt több beszélyt és rajzot, részint a saját neve alatt, részint álnéven. Dolgozott több német lapba (WandererHumoristDonauGartenlaubeFliegende Blätter). Humoros tárcaleveleivel először a Honbanlépett fel 1865-ben Porzó álnév alatt, majd a Pesti Naplóban, a Vasárnapi Ujságban a Magyarország és a Nagyvilágbanfolytatta, az utóbbinak csaknem egy évtizedig (187079) szerkesztetője is volt.

 
Ágai Adolf és Borsszem Jankó, karikatúra

Az említett lapokon kívül 1857-től kezdve minden nevezetesebb szépirodalmi napi és élclapban jelentek meg közleményei. Fordított német és francia regényeket is. Ő indította meg a Borsszem Jankó című élclapot; 1871-től szerkesztette a Kis Lapcímű gyermeklapot Forgó bácsi néven; szerkesztette még Bródy Zsigmonddal a Látcső című napilapot és a Regélő füzetes regénykiadási vállalatot. Munkásságának, melyért a Kisfaludy Társaság 1877-ben a tagjává választotta, legfőbb tere volt a tárca-, élclap- és gyermekirodalom, ahol friss szelleme és kedélye, kifogyhatatlan leleménye és humora a legváltozatosabban érvényesülhetett. Porzó tárcaleveleivel egyaránt kivívta a közönség és a kritika elismerését (összegyűjtve megjelent Budapesten1876-ban, 2 kötet). Tárcái tartalom tekintetében rendkívül sokfélék: társadalmi rajzok, családi jelenetek, úti élmények, napi érdekű események és saját élményei; de nem a tárgy teszi őket vonzókká, mert néha alig is van tárgyuk, hanem a stíl és modor az, amivel hatnak. Előadásmódja fordulatokban gazdag, élces, a szójátékokat pazarul szórja.

Ágai mint élclapíró ügyesen, elmeéllel tudta ostorozni, nevetségessé tenni a politikai és társadalmi félszegségeket, a Borsszem Jankó alakjaival, melyeket nagyrészt maga teremtett, csakhogy a gúnynak és az iróniának itt is, mint tárcáiban, ritkán van mélyebb háttere, termékenyítő erkölcsi magva; a szatírai jellemzés könnyen tért enged nála a torzító hajlamnak és alakjai hamar a groteszkbe mennek át. Kedveltek humorisztikus naptárai is, 1867-től kezdve, melyek többnyire a Borsszem Jankó alakjainak cége alatt jelentek meg. Népszerű gyűjteménye a Diák ismeretek tára is. A gyermekirodalom köréből könyvei:



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 3
Heti: 10
Havi: 14
Össz.: 4 057

Látogatottság növelés
Oldal: Ágai Adolf
Informatika házi - © 2008 - 2024 - infohazi-irodalom.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »